Csodálatos az a szám. Eddig nem hallgattam, rejtély, hogy miért. Énekelni is szépen lehet - tizenhetedik vagyok vele a héten, ma negyedik, és nem hiszem, hogy ez az én érdemem lenne. Tud a szám és kész. ^^ Most recordinget hallgatok róla, és mások sem nyomják olyan rosszul. És annyira...
"I wish for this nightime to last for a lifetime..."
Más vágyam nem is volt még néhány nappal ezelőtt, de túl nagy kérés lett volna. Lehetetlen, azt mondják az okosok? Egyvalaki mellett maradni egy életen át, ha nem is szó szerint, egy ágyban, meglepően kényelmesen, révén franciaágyról errefelé szó sincs, de "minden emberileg lehetséges módon egymáshoz láncolva"? Igen, valóban lehetetlen. Egyszer majd úgysem ő lesz mellettem, és ez így jó, azt hiszem.
Ha meghallgattak volna az égiek, valószínűleg már most a hajam tépném, mert idegesítene minden mozdulata, lélegzetvétele. Csak aludni nem kellett volna, mert szörnyű volt úgy felkelni, hogy elment. De erről ennyit.
Hogy miért blogolok, mikor a világon semmi értelmét nem látom? Nos, amellett, hogy jólesik leírni, amit gondolok, még ha minden egyes szóval csak sebezhetőbb leszek is, ez egyfajta lánc is, azt hiszem. Normális naplóba ezért írnak, nem? Emlékeket láncolnak magukhoz, egy egész láncot létrehozva. Kiírják a maguk kis világát, amire vagy kíváncsiak az emberek és elolvassák, vagy önnön gondolataiknak. Kicsi rá az esély, hogy az idegesítő hangulatingásaim, a lehetetlen agóniáim és a rúgásszerű örömrohamaimra bárki is kíváncsi legyen, bár jól esik, ha mégis. Ezt most magamnak írom, a túléléshez. Megmutatom néhány kedves barátomnak, vagy olyan íróknak, akik engem inspirálnak. Ha szeretnék, ha unatkoznak, elolvassák. Ha nem, egyikünk sem fog sírni a hiánytól. :)
Egyelőre ennyit szerettem volna írni. Álmodtam szépet, érdekeset, de annak a lefirkantása nem éri meg a kockázatot. Lassan vége a nyárnak, és erről mindenkinek van valamilyen véleménye - további egynek a leírása már nem számít sokat, főleg, hogy igazán nem is tudom, miről is szól az enyém. Mert változás lesz, nagy, el sem tudom képzelni, mennyire, és egyelőre elég nekem a félelem, mint érzelem az egészről.
A szöveget nem ellenőrzöm, mielőtt elküldöm.
Puszi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése