Amikor szerencsétlen popzenét hallgatok, elhiszem, hogy tudok énekelni. Ezért esik most jól Girls Aloud-ot játszani hangosan, ezért jó a rekedtség is, mert rá tudom fogni, hogy hamis vagyok. Persze, meggátol abban, hogy próbálkozzam, feszegessem a határaim, amit már rég túlléptem, de mélyebben is jó az a Nightwish, ha ritmusra tangózom rá a nagy plüsstigrissel. Mert nekem ez jutott. (De nem panaszkodom, mert a tigris aranyos, tüneményes. ^^)
Még eldöntöm, hogy megörökítsem-e Anya beszólását. Nevettem, aranyos volt. De azért fáj. Könnyű annak, aki tanulhatja. Aki nem volt olyan hülye, hogy abbahagyja, amikor még nem tetszett neki. De tulajdonképpen minden másképp alakult volna, ha folytatom. Ijesztő belegondolni, hogy mennyire. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése