Asszed, királylány...

Ez a post sírást tartalmaz, bármennyire is állítja a szerző az ellenkezőjét. Kérjük, amennyiben nem készül mindjárt belepusztulni az unalomba, ergo nem ez a post az egyetlen dolog, amit éppen kezdhetne magával, ne olvassa el! Köszönjük.

Tényleg azt hittem. Hogy én bírok pörögni, nem csak még két hónapig, hogy minden sikerüljön, de most is. Mindjárt tavaszi szünet, ó, hát én majd akkor pihenek, most minek? Aha.

Már egészen meg is szoktam a munkatempót, hogy sulcba, reggel ki a padra az aktuális tankönyv, magolni, amire éjjel már nem volt idő. Aztán próba, különóra, haza, tanulni. Nem olyan stréberes menetrend ez, egész jól bírtam. Amíg van mellette életem és nem csak a tanulás van (mert ott vannak a próbák, amikre megéri elmenni, amik kárpótolnak), nincs gáz, megcsinálom.

Kábé három hete nem alszom rendesen már megint. Ma belázasodtam, na remek, irány haza, kialszom magam néhány óra alatt, aztán lehet hajat festeni, kimenni, berúgni. Így terveztem. Berúgni. Meg hajat festeni, barátnőm megcsinálta volna. Szóval nemcsak a mai próbámat aludtam át. A hajfestés közben is összeesnék, pedig már éppen kitaláltam, hogy kéne.

Nagyon jó.

A következő terv, hogy most hétvégén alszom, illetve majd ma, mert holnap én bizony előadást hallgatok, ha tetszik magamnak, ha nem. Aztán majd szünetben berúgok.

Nem vagyok nagyigényű.

És nem is sírok (aha, nem...), de ez úgy kikívánkozott. Nem fogom bírni itthon. ><

Nemsokára írok egy kevésbé normális, de őszintébb bejegyzést is. Nemsokára.

Bisoux.