Finiss-para

Na hát igen. Amikor literes tea kell a túléléshez, mert kávét már - bármennyire is imádod az ízét, az illatát, valljuk be, a hatását - nem bírsz inni, egy cseppet sem, mert csak falhoz dob, földhöz vág, szóval amikor nem aludtál semmit és most sem lehet, mert még tanulni kell. Jelentem, már csak két hetem van. Az utolsó hét utolsó napjáig güzülni kell még, de kérem, az már nem sok. Anya megmondta. neki igaza van, ő egész nyáron dolgozni fog (nem akarok felnőni!). Szóval ezt érzem. Fáradt vagyok és hisztis, pedig de remek, de pompás, de fantasztikus hétvégém volt! Vele. Végigjártuk Budapestet - fuck you, capital city :D -, fényképezkedtünk, bár közös képünk újfent nincs. Huszonkét hónapja nincs vállalható közös képünk. De ebbe már belenyugodtam. :D
Na meg hát egyáltalán, jó volt, na. És jó tudni, hogy nemsokára újra látom, hogyhogynem, amikor végre végzek, az utolsó nap utolsó órája után, úgy tervezem, kimenekülök az iskolából, egyenesen a sínek elé, de az utolsó pillanatban mégis elugrom, mert milyen hülye halál lenne, ha az a sihu csapna el, amelyiken Ő jött hozzám. :3 Szóval majd leszedem a vonatról, és várok egy következőt. Vagy hazajövök, belököm az ágyba és...
Alszom.
Kemény alvások lesznek két hét múlva, kérem! :)
Senkit ne feszélyezzen, hogy mindig ugyanazt írom le. Engem sem zavar. :P

"Milyen egy elcseszett generáció a miénk!" - Na milyen? :)