Nakérem.
Szerelmes vagyok. Már megint, még mindig, lassan két éve és még alig, alig ismerem. Telepátia, a hülyeségei, a reakciói, a szokásai, mondom, a sok hülyeség, az a tömérdek idő, amit egy emberre pazarolsz, csak mert éppen szereted - nem is tűnik soknak. Nem vesztegetted, mert tanultál közben. (Nem úgy, mint most.)
És ezt elhiheted nekem, mert ha csak lobban, akkor is érdekel már, tudhatod. Ha ég, akkor meg főleg, hogy eszedben sincs oltani. Egyszer egy hülye ember azt mondta nekem, égő tüzet kár oltani, a vonatkozás most nem fontos, meg az előzmény sem. Azóta fújok rá és simán csak röhögök rajta. Bájos vehemenciával.
Namármost nincsen kedvem tanulni. Elértem azt a pontot, mikor látom az alagút végét, mikor már nem olyan sürgető - és most egyszerűen lusta vagyok. Inkább csak irtom a zombikat, huhú, ennek szánok egy külön bejegyzést is, eszméletlen a játék, komolyan! :D
És most szóljon az ige.
Várom. :)
Ez tükrözi a hétvégi felfedezésünket.
Ez a bejegyzés is azért született, hogy élménybeszámoljak, meg hogy csicseregjek, ha már olyan sokat kimaradtam. Jól esik most írni különben is. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése