Húrnégyszögek helyett

Én vagyok telhetetlen.

Nem kell sok hozzá és teljesen beletörődöm, hogy magam vagyok. Már nem fáj annyira a magány, nem fáj a remeteség, túlteszem magam azon, ha nem tudok csicseregni, ha vissza kell fognom magam, mert amúgy utálnak. Okosok mondanak mindenféle hülyeséget arról, hogy mindig légy önmagad és ne változz mások kedvéért, de igazából mások azt is leejtik, ha változom, meg tulajdonképpen nekik az is mindegy, ha nem.
Aktuális volt már, azt hiszem. (Koránérő típus, muhaha. ^^') Szerelmes vagyok, imádom az anyukám, van sok értékes barátom, akik elfogadnak, szeretnek, és ilyenkor feltöltődöm. Ha velük vagyok, ha kiönthetem nekik a szívemet.
De most majd metszetet képzünk, bizonyám. Barátnőt csinálok a páromból, a legjobb barátnőim az anyukáim lesznek, anya, ő meg főz nekem finomat, leszoktat a kábszeremről (tea, te drága! T.T), jó drasztikusan: egyszerűen nem főz nekem többet.
Én viszont a nyáron megtanulok főzni. Na nem durván, de mondjuk tovább lépek a rántottán. Mostantól, Édesem, bundás kenyér lesz! És bízom benne, hogy a nyár legalább arra jó lesz, hogy reprodukáljuk a tavalyi hagymás-mézes csirkét, hallod, másikÉdesem? :)

És emellett nem félek a sötétben. Már nem. :)