2011. augusztus 26., péntek

Summer and I

Elérkezett az idő - elérkezettnek nyilvánítottam. Jó hosszú dalt raktam fel, Kingdom of Heavent. Legalább tömören, de leírom, mit hagyok most hátra. Dehogy hagyom, ez rossz kifejezés: itt marad, nagyon is. Ezt a nyarat nem fogom elfelejteni. Kopni fog, persze, az a maximum három hétnyi itthon ülés például máris kopott. De az emberek, az élmények és egyáltalán, ez a felejthetetlen nyárérzés maradni fog.
A három hét nagyon jó arány ahhoz képest, hogy eddig minden nyaram végét untam már. Most még nem akarom, hogy vége legyen. Persze, most, hogy már hallok az iskoláról, nem tűnik olyan borzalmasnak, de azért tudom, hogy lesz még káosz, kéremszépen.
Nagyon jólesett a pihenés. Erről szólt például az a három hét. Sokáig aludni, sminkeletlenül itthon ülni, olvasgatni, bár nem eleget, sorozatokra bambulni. Pizsamában lemenni napozni. (Na jó, én magam nem vagyok ennyire elvetemült. Csak a napozó anyukámhoz mentem le köszönni, így déltájban szegény rendszeresen megijedhet, hogy a gyerek nem kel már fel többet... ^^') Sok munka után nagyon jólesett a pihenés. És most próbálom úgy látni az egészet, hogy megint azért lesz a sok hajtás, hogy utána édes legyen a pihenés.
Ültetek majd egy csokoládéfát, például.

És élni is akartam. Mármint lázadni egy kicsit, tudod, amikor van az, hogy ki kell szabadulni valahova, közterületen kell alkoholt fogyasztani, végigröhögni egy estét, ismerkedni. Szeretem az ilyeneket, és most volt is ilyen. Persze az nem tetszett, mikor utána valaki kettesben akart kihívni iszogatni, vagy néhány találkozás után ő is terézanyunak avatott. De ilyen mindig van.
Megtanultam sok embert lekoptatni. Romlok, kérem, most, hogy nem kellett ugyanazokat az arcokat bámulnom, még egyszerűbb lett hátra hagyni azokat, akik nem adnak, csak kérnek. Nem szép ez, de én meg nem szeretem, ha valaki nem veszi észre, mennyire nóném. Mindegy is. :)

Fontos volt, hogy minél több időt töltsek Vele. Az a háromhetes, folyamatos, amit év közben terveztünk, amikor tényleg olyan volt, mintha együtt élnénk. Majdnem négy hét is volt az. Némiképp kárpótolt ez a sok idő, sok este, mikor mellette alhattam el az év közbeni hiányért. És mi tényleg máshogy működünk, mint mások. Persze, én tényleg elképzelni sem tudom, milyen lehet egy városban élni a pároddal, csak úgy felugrani hozzá egy délután, vagy megvárni őt az iskola előtt, mert húsz perccel hamarabb végzel. Biztos jó dolgok azok, de nekem már ez is csodálatos. Nagyon hálás vagyok neki minden egyes percért, amit vele tölthettem. Még annak is örültem, mikor veszekedtünk. Azelőtt sosem volt alkalmunk veszekedni, mert mindig túl rövid volt egy-egy hétvége ahhoz, hogy vitával töltsük. De ez már megint túl sok. Túl személyes, hát persze. De azért...
Strand, alvás a napon, csúszda, termálfürdő, "Majd integetek neked, te meg visszaintegetsz, mint aki örül nekem", bemutatni őt a barátnőimnek, aztán Makó, meleg, hol vannak a hegyek, gyümölcsleves a családjával, azt hiszem, kedvelnek. Megint strand, és megint, és bicajozás, aztán szauna, idegesítő süppedős matrac. Kisvasút, gumicukor, nagyon imádtam.


Már-már úgy tűnt, J-nek is van egy kis egója. Nem szeretnék így a nyár végén ráébredni, hogy semmi hatással nem volt rá a napsütés. Titkoljuk, de mindenkire van. Azért, kínai, spontán bóklászások a városban, kieszlek a vagyonodból, ugorj a Szinvába, te nem vagy normális. :D
L is visszajött, imádomimádom. Persze fogom még átkozni iskolaidőben, furcsa lesz megint mindennap látni. :) Még egy találkozás N-nel, immár a második. Haladunk. :) Alföld, már megint hol vannak a hegyek?!, kukoricás, külön planéta. Kilométerkő, az minek? Híres ember?


És a család. Persze, imádom őket, a kis tesómmal például nagyot léptünk előre. Imádom a kölyköt. Ma még reggelit is csinált nekem, de nem ez a lényeg. Ő alszik velem, ragaszkodtam hozzá, és nélküle igazán, sokkal nehezebb lett volna a nyaralás. Anya azt mondta, tök büszke rám, egész héten szinte nem is voltam hisztis. :D
Pécs. Álomváros, beleszerettem. Láttam már elragadóbbat, nem arról van szó, de Magyarországon egy ilyen, hát valami csoda. Mint egy kis ékszerdoboz, és igen, ott láttam hegyet. :) És jóképű legényeket, és szépszeműt, őt sem fogom elfelejteni. Aztán Róma, tele romokkal, hátigen. Meg tengerpart, leégés, ülni nem bírás, állni fájás, feküdni nem tudás. Borzalmas, amikor leég a nemesebbik fele az embernek, tényleg, roppant érzékeny testrész az. :D "- Vágod, ember, hogy ezen a kövön Julius Caesar állt?! - Vágod, hogy ez engem nem érdekel? Ez csak egy kő, ráállok neked én is." De Colosseum, na. És Fontana di Trevi. A sok turista természetesen illúzióromboló, de a víz maga... még meginni is jó volt. <3

És most egy kicsit azért félek. Annyira jó volt minden, annyira jól éreztem magam és annyira sok ilyet szeretnék még! Az ilyen nyarakért például érdemes végiggürizni a tanévet.
Remélem, másnak is hasonlóan kellemesen telt a nyara, mindenkinek volt ideje a legfontosabbakra, amire év közben nincs, vagy egyszerűen csak feltétele a nyár. A Nyár. Nagyon-nagyon jó volt. <3


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése