Továbbra is a relax zenéket részesítem előnyben. Nagyon nagy szükségem van rájuk, ez most egy ilyen időszak. Kell ahhoz, hogy tanuljak és ahhoz, hogy ne. Ellenben pörgetős kell az MP3-ra, hogy menjen valami, amíg hazavonszolom magam. Így telnek a napok. Ugyanolyan mind, tökéletesen közömbös. Ennyiszer egy hét alatt még sosem mondtam, hogy "nekem mindegy".
Ez a nap azért mégis egy kicsit fény volt az éjszakában. Nem csak azért, mert J elviselte, hogy késtem a találkáról, hogy az első dolgom volt felfalni a hűtő tartalmát (és nem kért tejfölt!), majd levágtam magam és csak egy jégkrém állt ki az arcomból, majd L.A. Ink bámulásán kívül kimaradt mindennemű életjel - hogy mindezt elviseli, sőt, állítólag még élvezi is. Hogy találkoztam a bátyámmal és beszélgethettem vele végre. Azért is jó volt ez a nap, mert a reggeli borzalmas hír délutánra jó hír lett, megkönnyebbülős.
És azért volt jó ez a nap, mert játszhattam. Volt Tibiszínpad, volt öt fő, köztük Tibi, aki ezúttal nem T, hanem Tibi. Kaptam jó szerepet, jóképű partnert mindenféle pajzán jelenetekhez és nagyon jókat vidultam a rendező hatalmán, és azokon, akik ezzel szembe fordulnak. Hihetetlen sokat nevettem alig két óra alatt. És bevallom, pironkodtam is. Nyilván az új emberek, új partner miatt. Csapatépítést óhajtok. Nem tett jót a pesszimista lelkületemnek a szinte teljes színpadváltás, hogy a régi arcok elszublimáltak, és helyettük kaptam jóképű, de kevésbé ismert, kevésbé közvetlen társakat. Biztos tenni fogok a közeljövőben azért, hogy egyszerűbben menjen a közeledés. Rég volt már. :)
Ez most lencse nekem egy rövid ideig. :) (És a koponyás fehérnemű zenes - nem zenés ^^ - pizsamával. ^.^)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése