2011. október 2., vasárnap

Bármennyit sír a szám

...azért mégis csodás volt ez a hétvége. :)
A négyórás, idegesítő és végtelenül demotiváló próba után minden csak felfelé ível. Amikor megláttam a sulc kapujában, fehérben, abban a nadrágjában, amit utálok, mert szörnyen áll neki, de ő azért szereti; amikor két órán belül ötször vágtam a fejéhez, micsoda egy hülye majom; amikor olyan osztálytársaimmal söröztem, akikkel a négy év alatt két szót, ha váltottam és amikor úgy éreztem, ők is kellemesen csalódtak bennem; amikor nem tudtam aludni, meg amikor tudtam volna, csak nem hagyott, erre felhúztam magam; amikor elfelejtettünk teázni (ezt mihamarább pótoljuk!), de szerencsére kávéztunk, fagyiztunk. Amikor végigkommentáltuk az X-faktort, és azt is imádtam, mikor hozzá bújva sírhattam és ő csendben megvárta, míg végzek.
Egyébként most is sírhatnékom van, bizony most nagyon érzem a hormonlöketet. Ez már nem a pályaudvar fájdalma. Még csak nem is a félelem, amit a jövő héttel kapcsolatban érzek, bár még mindig itt van, péntekig el sem fog múlni, az a gyanúm. És a tanulást is előre gyűlölöm.
De azért fuckyeah-palacsinta, nemiskérek-gumicukor, libaatévében, ötsör-kétsör, nyitott ablak, meleg takaró meg egyáltalán. És még mindig jó idő van.
Azért találni még jó dolgokat magunk körül. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése