Jégvirág

Újabban nem írtam értelmeset. Panaszkodtam, nyűgös voltam. Bocsánat. ^^

De most nagyon boldog vagyok - kivirágoztam, a téltől, a belülről melengető valamitől, a hétvégétől. Kicsit félek persze a következő hetektől, kétségbeesetten őröm az egészségem, a lélekerőm, mert most aztán tényleg nem blokkolhatok le, azon kívül viszont csupa csoda most minden, rózsaszín zongoraszó cseng és sütiillat ette magát az orromba. Mellettem gyertya.

Pénteken fuvolaszóra tanultam, aztán megnéztem a kedvesem (hívhatom így? :)) egy olyan oldaláról, ahogy még sosem. Szalagavatott lett a szentem és én csak ámultam a selyem öltözékén, a kozák táncán - elgondolkodtam, mellettem vajon miért nem ilyen mozgékony? :P -, majd mikor azt hittem, ez volt a legnehezebben feldolgozható látvány, megjelent buzivámpírnak öltözve, Bad Romance-t énekelve. (Ezzel nem a Tvájlájtot kívánom leszólni, még nem láttam a legújabbat. Ő inkább Drakulára emlékeztetett, egy nem egészen egyenes Drakulára. :)) Volt keringő, meghatódás, meglepetés, sütemény (ez nem kevésbé lepett meg), drága belépő, drága sör, de legalább kiadtam magamból, előre léptem magam is, meg vele is. Tud még újat mutatni - pedig csak annyira szórakoztató, mint a savanyú káposzta, mint azt már említettem.

Akkor viszont én vagyok mellette a befőtt, mondjuk meggy, mert azt szeretem. Mert a hétvége hátralévő részét végigaludtam. (Most találj jobb kifejezést, mint "like a boss". :D) És megvolt az év első forralt bora az adventi vásáron, igen jól esett. ^^

Szóval van az a nézés, amitől érzed, hogy élsz. Hogy nem hiába vagy. Amikor úgy néz, senki nem győzhet le, senki nem bánthat. Azt a nézést nagyon szeretem.
Feltöltődtem. ^^