2011. november 10., csütörtök

Levéleső


Micsoda szerelem, kérem! Imádom ezt az őszt.
Ma az a szerencse ért, hogy nem volt első két órám, tehát édes álmomból hat helyett elég volt nyolckor felkelnem, szóval mire kimásztam a párnáim közül, a jó illatú póló alól (Párom itt felejtette, kihasználom, hehe. :)), már sütött a napocska, üldögéltem csendben a kávémmal, jóérősen elkészültem - érdekes, ha nem sürgetnek, akkor rögtön el tudok készülni időben. Igazság szerint beteget kapok attól, hogy reggel mászkálnak körülöttem, miközben pórálom kinyitni a szemem, attól pláne, ha nem jutok be a fürdőbe. Előfordul, pedig nem vagyunk sokan.
Mikor kiléptem az ajtón frissen, kesztyűsen, kabátosan, ahogy kell, levéleső fogadott. Szél és a tehetetlenül eső levelek. Varázslatos volt.
A terembe beérve lufik. Nem engem ünnepeltünk, de most elnézem. Annyira aranyosak, lufit fújnak, feliratot aggatnak korán reggel, az ünnepelt pedig belép és rögtön vidámabb a napja. Egy-egy pici gesztus milyen jól tud esni az embernek... :)
Most pedig az erős, hideg szélbe vagyok szerelmes, a sötétbe, a nyugalomba. Nem bánnám, ha lenne valakivel megosztanom mindezt (ezért van a blog, igaz? :)), de mindent nem lehet.
És egy kicsit hiányzik a kinti szabadság. Tavaly ilyenkor a folyóparton sétáltam a sötétben, legfeljebb a vízi szörnytől féltem és mosolyogtam, ha elhaladt az úton egy autó. Nem tudom, miért mosolyogtam, biztos annak a kevés mozgásnak örültem, vagy a lámpafénynek. Mennék én, oda vagy bármerre, amíg ilyen jó az este illata. *-*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése