Senki nem hitte el, hogy nálunk havazott. A centrumban már nem, de nálunk bizony esett - hosszmértékben nem adom meg, de hét perc alatt érek be gyalog, papucsban öt, jégen tíz. Szóval anya olyan szépen káromkodott, mint már rég, én meg tapsikoltam, legalább valami jó van a napban.
Egész héten hisztis voltam, idegesítettek az emberek, nem tudtam hova menni, hogy ne találjon meg valaki. A nagyszüneteimben rendszeres a "mérgezettegér szindrómám", egyébként güzülök a magam kis sarkában. Holnap hál'Istennek nem kell bemennem iskolába - bár ott is csak aludnék. Leeresztettem. Holnap hajnalban kelek, zúzok kedvesemhez, szalagavató, végrevégre. Kár, hogy előre beharangozza, milyen rossz lesz a hétvégém vele, már az ő önsajnáltató módján. Hát márpedig én jól fogom magam érezni, 'csög, ha már elmenekültem otthonról. :)
Hétvégére búcsúznék Suhanc mondatával, mert nagyon igaza van. ^^
"emberek, meneküljetek a nagyonkék szemektől..!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése