Láttam havat mostanában, legutóbb a hétvégén. Hasra dobtam magam, hozzábújtam és utolsó erőmből, a szemhéjamon át láttam, odakint esett. Aztán aludtam.
És most itthon is, egy remek kóruspróba után, szürkületben-sötétben elkezdett szakadni, úgy igazán. (Testvérem azóta száműzetett lapátolni, úgyhogy nem túlzok, most éppen nem. :)) Fehér pulcsiban, fehér kabátban, csupaszőr usánkában, hóval borított szürke (-fehér) sálban hópihe voltam. Talpam alatt friss hó ropog, mint a mesében. Fehérfehérfehérfehér. Ilyen lassan már nagyon rég jöttem hazafelé, egészen rám sötétedett közben. Csodaszép volt, és arra a húsz percre egészen elfeledkeztem arról a rengeteg jegyzetről a határidőnaplóban.
Mégiscsak fehérbe borul ez a kis világ. Egy rövid időre. ^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése