2012. április 14., szombat

Madaras dal


Két hét.
Két hetet kell túlélni, meg aztán még hetet, azt hiszem. Kilencszer kettő, pluszmínusz néhány, az legrosszabb esetben tizennyolc (matekmatek >.<) fizika óra már csak, aztán vége. Tavaly hogy sóhajtoztam, mikor kimentem az utolsó kémiámról, lám, mégsem vált be, de ez be fog, egészen biztos, hogy nem leszek építész, legfeljebb csak hazudni fogom, hogy az vagyok. (Ez a bejegyzés később bizonyíték lehet.)
Ma végre vásároltunk Anyával, délelőtt, mert úgysem bírtam aludni (hördülj-mordulj, én is azt tettem), kaptam színes pólót, rikító ruhát, a színe mint a narancsé, mit benőtt a korall...
És kéket is. Anya unszolására, meg azért, mert jön a nyár, színes leszek, nem festem szürkére a körmöm (de), kevesebb feketét hordok (vagy csak kevesebbet mutatok) és egy fenét, boldog leszek, ha túlélem még ezt a kettő hetet, aztán még hetet. Negyvenkilenc nap, ugye? És évzáró és érettségi, de az már gyerekjáték lesz.
És még mindig vannak Fejecskék. Vannak, akikkel öröm lenni, van, aki fáraszt, aki idegesít, aki túl sok, aki túl kevés, aki elszomorít, pedig örülnöm kéne neki, van, akiben csalódom de összességében ők tesznek ilyenné, ugye?
És megígérem, hogy nyáron jó ember leszek.
És két hét múlva koncertre megyek, ha túlélek addig, te jó ég, egy hétig fájni fog utána a nyakam, te jó ég, élőben fogom látni-hallani őket, én sírni fogok és nevetni, majdnem annyira, mint még soha.
Csak még szóljon ez a Madaras dal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése