2012. június 17., vasárnap

Magamról

Találtam egy taget Nojkónál, amihez most külön van kedvem így csendes magányomban füstszagú hajjal, úgyhogy huszonegy csodálatos kérdésre fogok most válaszolni. Nem annyira meglepő ez a személyes blogon, de ha túl sok, természetesen szíved joga nem elolvasni. Ezt csak azért mondom, mert magam sem olvasom el feltétlenül az ilyen tageket, ahogy egyébként személyes blogokat sem olvasok válogatás nélkül. De ez majd mindjárt nyilvánvaló lesz.

1. Kiről lettél elnevezve?
Senkiről. Anyukám már jóval azelőtt eldöntötte, hogy lesz egy Barbara nevű lánya, hogy egyáltalán hírem ment volna, nem tudom, honnan jött. Egyébként görög eredetű nevem van és a jelentése idegen nő, ami nagyon illik rám, szóval valamennyire még azt is elhiszem, hogy a sorsom a nevemben (is) van. A második keresztnevem már nagyobb talány, de arról nem ma fog lehullni a lepel. :)
2. Mikor sírtál utoljára?
Talán másfél hete, amikor végérvényesen elhitettem magammal, hogy semmi esélyem a biológiát magamévá tenni, meg mert a tanár indokolatlanul kiszúrt velem, meg egyáltalán, alig bírtam már kivárni az év végét. Egyébként gyakran bőgök, az nálam ilyen feszültséglevezető, amit havonta legalább egyszer meg kell ejtenem, még ha nincs is különösebb oka.
3. Vannak gyerekeid?
Nem, nincsenek, de szeretnék majd.
4. Ha egy másik ember lennél, barátkoznál-e önmagaddal?
Igen, mert tudom, hogy velem érdemes jóban lenni. Például az iskolában, mert én ki merek mondani olyasmit, amit más nem, nem félek kimenni a folyosóra és egyáltalán, szerintem elég segítőkész és megbízható vagyok. Az a baj, hogy ezt mások is tudják és néha nem sikerül eljutni a barátságig.
5. Gyakran vagy szarkasztikus?
Nem olyan gyakran, mint alkalmam lenne rá.
6. Bungee-jumpingolnál?
Nem, sajnos. Mióta Hegyalján nyekkent egy figura, csak arra tudok gondolni, nem tudnék csak úgy leugrani. Viszont a kalandparkot imádom a magasban, az új szerelmem a légi folyosó, csak úgy lecsúszni a magasban; de szeretem a libegőt is. :)
7. Melyik a kedvenc gabonapelyhed?
Egyszer megkóstoltam a Liont, tudod, csokis-karamelles kis bogyókat, na azt nagyon szeretem. És a Cini-Minist, meg a Nestlé Fitness gyümölcsösöket. Kár, hogy anyukám mániája a müzli és mindig csak olyan van itthon, ami nekem viszont a könyökömön jön ki, úgyhogy egy ideje inkább nem eszem semmi ilyesmit. ^^'
8. Mi az első dolog amit megnézel / ami feltűnik másokon?
A hajuk. Lányokon többnyire a szép hajszín tűnik fel először, fiúkon pedig egyértelmű fétisem van, egy szép hajtól oda meg vissza vagyok. De elsők között tűnik fel az is, ha valakinek csúnya a testtartása. Ezek az igazi első benyomások, utána természetesen megjegyzem az emberek arcát is, meg, a beszélgetéssel a többi már jön magától. :)
9. Milyen színű a szemed?
Szürkészöld / zöldesszürke.
10. Ijesztő filmek vagy happy end?
Mindkettőt szeretem. Ha ijesztő, akkor inkább a gondolkodós pszichothrillereket, bár tavaly a szobatársammal direkt vadásztam a gagyi horrorokat, mert azokon nagyon jókat lehet nevetni. A happy endet is szeretem, ha az nem olcsó és sablonos.
11. Kedvenc illatok?
Nyári este, téli este, eső, orgona, a párom illata, a hajamé mosás után, és néhány kedvenc parfümöm a Christina Aguilera - By Night, D'n'G - L'Impératrice és Playboy - Play it Spicy.
12. Nyár vagy tél?
Mindkettő. A szünet miatt talán egy kicsit inkább a nyár, de ezt ne mondd el senkinek, mert szeretem hangsúlyozni, hogy téli gyerek vagyok. :)
13. Számítógép vagy televízió?
Egyértelműen számítógép, tévét ritkán nézek.
14. Mi volt a legtávolabbi hely, ahová eljutottál?
Szerintem Finnország, Helsinkiben és környékén voltunk kéttannyelvűs programmal. Akkor még nem imádtam ennyire Skandináviát, úgyhogy nem koncentráltam eléggé, a legjobban a vidámpark maradt meg. Nagyon remélem, hogy visszajutok még oda és mindent meg tudok nézni magamnak. ^.^
15. Van-e valamilyen különleges képességed?
Van egy elképesztően magas, idegesítő, vinnyogó hangom, amit legutóbb egy színdarabban prezentáltam több ízben, szállóigévé vált az "IMIIII!" szó. :)
16. Hol születtél?
Miskolcon.
17. Milyen hobbijaid vannak?
Az éneklés és a színjátszás a legnagyobb szerelmeim, azokat nevezhetném hobbinak, de sok minden boldoggá tud tenni ezeken kívül. (Kár, hogy még több dolog nem tesz boldoggá. ^^')
18. Van háziállatod?
Igen, életem szerelme a cicám, Luci, egy nagy fekete kandúr. Az öcsém állatkája egy csíkos mókus, Muki, de szegény egy kicsit antiszoc, a tesómra nem érdemes állatot bízni. =/
19. Kedvenc filmek?
Apám beájulna, Az operaház fantomja, V mint vérbosszú
20. Van testvéred?
Igen, egy öcsém van gyárilag, de a nagybátyámat a bátyámként emlegetem, illetve húgaimnak hívom az unokahúgomat és édesapám barátnőjének a lányát is, mert régen szerettem volna lánytestvért is. :)
21. Mi leszel, ha nagy leszel?
Jelenleg a pszichomókia vonz a legjobban, az nekem való lenne, bármennyire is igyekeztem eddig tagadni. Nagyon igyekszem, hogy bejuthassak majd az álomegyetemre. ^^

Hát ennyi. Ha tetszik, csináld meg te is, örömmel venném, ha írnál egy kommentet is a linkkel, mert kíváncsi vagyok mások válaszaira. (Micsoda, az elején pont azt írtam, hogy nem? De, azért mégis. :))
Lesz még bejegyzés, kellemetes pihenést kívánok! ^^

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése