2012. szeptember 13., csütörtök

Diet Diary 4.


Túl vagyok a harmadik és negyedik napon is. Eleinte úgy terveztem, hogy ezt a hetet minden nap megírom, de a tegnapi pesszimizmust nem volt kedvem egy bejegyzésben zúdítani, úgyhogy itt vagyok most egy roppant jó és egy roppant rossz nap beszámolójával. :)
A harmadik nap volt a mélypont, azt hiszem, remélem: egész nap szédültem, pedig rögtön óra után, amikor éreztem, hogy kezd valami elromlani, elzúztam a büfébe és lenyomtam egy szelet rántott húst. Ez volt a legkevésbé hizlaló kaja, amit hirtelen találtam. ^^' Ettől sem lettem jobban: ettem az almáimat, vedeltem a teámat, a vizemet, egyszerre, kortyonként, mindenhogy - még aludtam is egy kicsit rajzon. (Mert az arra való...) Szerencsére délutánra jobban lettem, így a figyelemigényes órákon nem ájultam el, vezetés közben pedig csak úgy suhantam és ismét megúsztuk tömegbaleset nélkül. Itthon aztán egy adag lenmagos katyvaszt ettem, amiről később még írok külön is, illetve néhány szem husit, mert apukám gyrost csinált: nem kívántam, de gondoltam pótlom az esszenciális fehérjéket. (Ah! :D)
Utólag arra gondoltam, hogy nem lettem volna magától a diétától ilyen szédelgős napom, ha nem ütött volna be a front. De ezt már csak később tudjuk meg. :)

A negyedik napom viszont vidám volt. Éhes voltam, délutánra már nagyon, viszont ez az érzet okozott is nálam valamiféle eufóriát, kicsit úgy éreztem magam, mint aki betépett. (Ó, nem, dehogy! :)) Három alma délelőtt, itthon pedig négy kis szelet sült sajtot ettem meg, ez mostanában a kedvenc könnyű-egyszerű-vegakajám. És szintén fogyasztottam lenmagot. Erre is kitérek majd.

A mozgásom maradt a napi 15-20 perc futás, amiről kezdem azt érezni, hogy kevés, de nagyon bízom a fejlődésemben, hogy egyre jobban fog menni. A Leg Magic combizmozást nem számolom, mert az unalmas és monoton lenne, viszont a napi száz hasprésem olyan jól megy, hogy ma már száztizet is megcsináltam! Yappaaa. :)
Holnap talán már valós számadatokkal is szolgálhatok. ^^

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése