Miért hazudom?

Srácok, én nem értem. Annyira nem értem, hogy mi van. Kit akarok becsapni? Nem érzem jól magam.
Örülök a kis örömöknek, a súlyvesztésnek (megjegyzem, hogy ma rettegek, mennyit fog mutatni holnap a mérleg), a kampányfilmnek, annak, hogy ma tovább maradhattam az ágyamban, hogy már kész is vagyok a szünetre feladott matek érettségi feladatsorral.
De nem tudok nem agyalni azon, hogy miért nincs velem a barátom (azon sem, hogy miért tart ki mellettem egyáltalán...), hogy miért nem tanulok többet, hogy miért maradok ágyban, mikor annyi mindent csinálhatnék.
Kit akarok becsapni? Tegnap jó volt, mert végigvedeltem a napot: reggel fél nyolctól este tízig volt kéznél kedélyjavító. Eldobtam a telefonom, mert bedacoltam, nem voltam hajlandó felhívni. Félek, hogy a függője leszek. És félek, hogy másnak is.
Nem merek önfeledtül örülni, mert tudom, hogy másnap, vagy két nap múlva egyenesen arányosan kiegyenlíti magát a kedvem, és ha tízből kilencesen voltam boldog, akkor mínusz kilences lesz a kedvem másnap.
És tele van a fejem. Keresem a bűnbakot, de nem találom. Nem tudom, hogy hol rontom el. Hogy miért nem elég a tőlem telhető maximum? Honnan merítsek még több erőt? Ki áll mellettem? Mit csinálok rosszul?
Megijeszt ez a mélypont, mert igazán indokolatlan.