Annyira furcsa, indokolatlan boldogság robban bennem már megint. A jó zene, a tudat, hogy átrágtam magam egy csomó matekfeladaton, illetve az, hogy punk vagyok és nem tanulok nyelvtanra; a francia édesem, a lányka, aki az mondta, "nagyon szép szerelmed van", és a párom siralmas-fáradt-lehangoló arca a képernyőm sarkában, mert nekem ennyi jut belőle. Nem baj. Táncolnék, énekelnék, magamra haragítanék mindenkit, aki él, de legfeljebb a párna egyik oldaláról a másikra mozog.
Párizs után vágyódom. Amikor ott voltam, talán négyszer, nem becsültem meg igazán. És most itt van ez a Kedves, aki mindig ott van az álmaimban, a plátói hercegem, és hirtelen még az Eiffel torony sem idegesít annyira. (Pedig az csak egy vaspálcika.)
Szeretem ezeket a bolond, romantikus estéket, magányosan, szkájposan, jókönyvesen. Jó dolog lánynak lenni. :)
És még mindig eszembe jut a hétvégém, az érdekes lány, de tényleg, olyan egyszerű volt és olyan megfoghatatlan. Nem tudod hova tenni, és ez idegesít, de ugyanakkor szórakoztat is, hogy próbálod megismerni. Ugye?
Szeretnék egy új táskát, egy burgundi sálat, egy pár bakancsot, egy szipkát és egy gyönyörű ruhát szalagavatós tánchoz - pedig nekem olyanom nem is lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése