2013. január 20., vasárnap

Exhausted


Van az a pont, amikor már nem tudsz többet lefaragni az alvásmennyiségedből, amikor már nincs értelme a próbálkozásnak, güzülhetsz akárhogy, de igazából tudod, hogy kurvára össze fogod tenni a két kezed, ha meglesz a hármas egyáltalán és egyébként is, kapja be az összes tanár, mit képzeltek, hagyjatok. Na, van ez.
Meg van az, amikor összeszeded magad, magadba öntöd a negyedik kávédat, desszertként bevedelsz még egy bögre fekete teát (itt jegyzem meg, hogy továbbra sem fanyalodtam cigarettára, ilyenképp a szilveszterkor bőszen hangoztatott "Januártól úgyis kávén meg cigin élünk majd" kifogás a pogácsazabálásra nem teljesen állja meg a helyét) és neki ülök, összeszorított fogakkal gyűröm még háromig. Kettőig. Fél egyig. Közben a hőn áhított felsőoktatási képzésre gondolok, mert végre tudom, hogy mit szeretnék csinálni és ami miatt érdemes még a teljesen értelmetlen, fölösleges s így teljességgel bosszantó anyagrészeket is benyalni, mint a kisangyal. Mert pontok múlhatnak rajta. (!!!! Kocsog. :D)
A héten megjártam az intézmény nyílt napját is, fránya egy reggelt kínlódtam át érte, de érdemes volt, beleszerettem, na. És B tervem nem lévén kénytelen leszek be is jutni. (Kocsog. :D) Később a részleteket is megosztom, de egyelőre minimális energiát fordítok az örömök feldolgozására, mindegy, hogy ez jó vagy rossz taktika-ééééé.
És Budapesten - természetesen! - mindenhol őt kerestem, pedig tudtam, hogy még ilyenkor alszik, mert mi mást csinálna, vagy egy metrón áll és reméli, hogy nem alszik el, míg haza ér, de különben mindegy is, nem az én dolgom. Ugyanezen Budapest városban olyan gyönyörű szempárt láttam, tulajdonképpen többet is, na de a buszon, meg ahogy BKV ellenőröket kerülgetve találkozott a tekintetünk és akkor igazán bántam, hogy a szemem alatt ücsörgő karikák eltüntetésére sem fordítottam ama reggel kellő energiát, na, az is egy külön élmény volt. Aztán leszálltam. Pedig de szép szeme volt...
Szóval kitartás. Nektek és nekem. Túléljük, bejutunk, jó lesz, baromi jó lesz. Megéri. Komolyan. o.O

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése