Babydoll

Ahhoz képest, hogy az előző bejegyzésben az ellenségem halálát kívántam, ez a hét, ez most kiváló volt, nagyoncsudijó, imádom z összes fejecskét, akivel ezt megoszthattam, aki megosztotta ezt velem.
A darab harmadik lett, de van az második is, és egyébként meg nem érdekelt, mert a közönségnek tetszett, és ez a lényeg. Képek is készültek, alig várom, hogy láthassam angyali kitárulkozásomat a fekete babydollban, hosszú zoknival, a szálkás színpadon. Jelentem, újabb és újabb véraláfutások kínoznak, gyanítom, hogy a roppant hiteles meghalásaimtól van, bár akkor ott sosem fáj, mindig csak utána.
Szóval a próbák, a túlzott jókedv, amiért nem tudtam hitelesen játszani, az izgalom az előadáson, a jelenet, amíg egyedül ültem a függöny mögött és boros üvegből nyakaltam a vizet, amikor kimentem a színpadra és fogalmam sem volt, hogy hogy kerültem G bal oldalára, mikor a jobbon játszottam minden próbán, az improvizáció, a társak aggodalma, a láthatatlan olló... szóval ezek.
És a két bál a hétvégén. A fogpiszkáló, amivel eldöntöttük, ki vezet hazafelé (na, vajon ki húzta a rövidebbet? :D), az áccálári bomba, a tiroli szépfiúk, akikkel lefényképezkedtem, de le ám, a régi tanáraim, akik nem ismertek meg, a vonat nem vár, de I love rock'n'roll. Aztán V, a bolond, imádom. A nőnapi virágok, a jó tokaji, a felismerés, hogy mindenki próbálkozik, csak az nem, akinek kellene (általános érvényű igazság!), a konokság, hogy én megkeresem rajta a fogást, de kezdeményezni nem fogok, na szóval ilyenek.
Élvezem.
Pokolian hiányzik, de "Te nem tudod, milyen jó nélküled." És az érettségi-hajrá. Mert olyan még nem volt, hogy...
És megnéztem a Fűrészt, végre. Kemény vagyok, minden kétséget kizáróan.

Bréking nyúz, már ask.fm-em is van (haladok a korral/kórral!), Naóval együtt csináltuk. Fárasszatok egészséggel, vissza is kérdezek, mert a fejem tele van hülye kérdésekkel, meg minden! 0.0 :)