2013. május 12., vasárnap

Tiszta beszéd

Az utóbbi hét terrorja (((érettségi!))) és a dolgozatok után elfogyasztott sörök és esetenként annál kissé rövidebb, kevésbé pezsgő italok mennyisége sem volt elég ahhoz, hogy ne vegyem észre, milyen gyökerek még mindig az emberek és egyáltalán, hogy ne legyen meg az a veszett hiányérzet, amit mostanában érzek. (Most nem szeretethiányos vagyok, a pasi, mint olyan pedig tényleg nem hiányzik úgy, ahogy azt te gondolod, köszönöm szépen, továbbra is megvagyok. Bár gondolkodom, hogy átállok a másik csapatba, addig hördüljetek, amíg lehet.)
Szóval hiányzik a gerinc egyesekből, első sorban. Meg az ész, meg a lélek, meg ilyenek.
Az, hogy még mindig próbálkoznak néhányan, akik elől egyre kevésbé kulturáltan menekülök, csak hab a tortán. Itt persze jöhetne a gerinc kérdése, hogy miért nem mondom meg nekik, hogy a nem az nem. Na látod, mert nem ér semmit. Próbáltam már, nem jött be. Meg van az, amikor világosan mindketten tudjuk, hogy veszettül meg akar dugni, de nem mondja ki konkrétan, arra elég nehéz nemet sikítani, értitek! Ilyen módon a Facebook (érted, fészbuk) még a szokásosnál is lehangolóbb.
Nem kevéssé cseszi az agyam, hogy az exem már látta az Imaginaeriumot, én meg még mindig az érettségire tanulok, és bizony már nagyon unom. Nagyon-nagyon lehangol a dolog.
Próbáltam vásárolni, na hát mikor a cigánygyerek rámhúzta az öltözőfülke függönyét és kulturáltan a hajat is leordítottam a fejéről, az egy dolog. De amikor a kan bámul és mellette van a nője és egyébként is rossz napod van, átfut az agyadon, hogy a haver busza beért már, legrosszabb esetben addig futsz, amíg meg nem talál és meg nem véd, na, akkor kiszakad. És mondod a magadét. Veszélyesen élek.
Az, hogy Miskolc város nincs felkészülve egy sellőre (megjegyzem, irtó dögös sellőre nagyon szép ruhában), már meg sem lep. A tündérkeruhákkal pedig, azt hiszem, felesleges is foglalkoznom. Sosem leszek már tündér.
Így állunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése