Nem vagyok magamra büszke. Nem írok, pedig annyi mindent megfigyelek, annyi megosztani valóm lenne, de ha élhetek ezzel a kifejezéssel, kurvafáradt szoktam lenni. Reggel bemegyek sötétben, este kijövök sötétben és bedőlök az ágyba, sorozatot nézek, majd alszom. Ami nem olyan rossz, legalább megy az idő, de hadd tegyem hozzá, ilyen nehezen még sosem ment a korán kelés. Leginkább, azt hiszem, az az oka, hogy erre vártam 12 éven át, hogy végre egyetemen kihagyhassak előadásokat és alhassak délig, majd bemenjek egy valamire és utána élhessem a szociális életem. Na, ez annyira nem megy. Egyetemi éveimből ez a fantasztikus érzés kimaradni látszik, de remélem, majd utána jobb lesz. Most ezt kell kibírni, megszokni - megszeretni?
Egyébként fogok még írni ám, csak most így...
Létezem. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése