2014. szeptember 24., szerda

"Mindjárt elsírom magam."



Újabban ez a mondat hagyja el leggyakrabban a számat. "Mindjárt elsírom magam." Ezt olyan rezzenéstelen arccal szoktam előadni, a sóhajok legfeljebb utólag kísérik.
Mostanában lenne kedvem blogolni - viszont nem akarok megőrizni emlékeket ezekről  hetekről, mert ezek most rettenetesek. Két hete mennyből a pokolba kerültem, a mindennagyonjó hirtelen nagyonnagyonrossz lett és sírok, aztán nevetek, aztán elalszom a kedvenc előadásaimon. (Oh wait, nincsenek is előadásaim, ellenben kibaszottsok - nem lehet máshogy megfogalmazni - gyakolati órám van. Rettenetes!)
Egyébként komolyan elgondolkodtam, hogy diploma után elkezdjek egy új egyetemet is, hogy én is érezhessem azt a semmittevő egyetemistáskodást. De hol engedném én azt meg magamnak. Szerintem már az előző életemben sem volt ilyen. Talán majd legközelebb.
Szépen lassan azért szeretnék leírni mindent, de nem biztos, hogy ide, és így, és különben is, mi az a minden?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése