Megint idő van. El kell mesélnem, hogy mennyire jól érzem most magam. Jobb oldalamon tankönyvek, amikből tegnap eszeveszetten készültem, de ma nincs rájuk szükségem, csak lusta vagyok elpakolni; jobb oldalt francia könyv, várja, hogy foglalkozzam vele, de egy kicsit mindketten tudjuk, hogy hiába vár.
A hétvége jó volt. Utoljára tízévesen keltem hétvégén, szombaton is vasárnap is fél hétkor önszántamból. Nem is pihentem ki, de talán ma. Vagy pénteken, bevackolom magam a kedvesem ágyába, amint megérkezem hozzá és bizony szunyókálok, mielőtt kegyesen megengedném neki, hogy elvigyen valahová, kézen fogva, liftben lopva ölelkezve, nevetve, egymással dicsekedve. Alig várom. Az igazi hétvégéim
vele vannak.
De most másról szeretnék beszélni.
Ősz, ősz, ősz.
Még sosem rajongtam érte - eddig nem is szerettem. De most egy kicsit szerelembe estem vele. A reggeli hűvös indulások, az esti bebújás a meleg takaró alá, a tea, ami nyáron is jó volt, de most igazán hangulatos, a színek, az illatok, a délutáni kávézós üldögélések, az érzés, hogy nem tudsz hazamenni, annyira jó idő van. Még a veszekedéseket is szeretem az osztályban: kinyithatjuk-é az ablakot, avagy befagy annak a három szép szál leánynak a kedves... ? Mosolyogni szoktam rajta.
Hazafelé jövet már gesztenyét szedő fiúcskákat is láttam, persze rajt kaptam őket: izgalmasabbnak találnák a fáról leszedni a tüskés gumóval együtt.
Szívem szerint már illatgyertyákat is gyújtanék. És ha meggyógyul az öcsém, ha megúszom anélkül, hogy megfertőzne, elrángatom gesztenyét szedni.
Remélem, nem vagyok egyedül ezekkel az érzésekkel (sem). :)
Ui.: Néhány inspiráló kép és vitathatatlan tény PrettyBirdnél igencsak megfogott.
