Azt akartam elmondani, hogy unatkozom. Annak ellenére, hogy az agyam nem áll meg, nem szabad neki. Érzem a tanulás csodáját, nagyon is. Érzem, hogy megértem az anyagot, néha még büszke is vagyok magamra. Nyílik a világ és egyre több részlete érdekel. Okos szeretnék lenni.
Ugyanakkor utálom, ahogy kénytelen vagyok átélni az egészet. Korán kelni, rohadni a fölösleges órákon, az építő jellegűeken bealudni, mert akkorra mondja fel az agyam a szolgálatot. Hazajönni, majd megint éjjelig tanulni. Nem jó, hogy nem élvezhetem a korai tél jó illatát, mert az emberszagban kell léteznem odabent. Nem jó, hogy nincs miért felkelnem reggelente, mert minden napom ugyanolyan. És nem tudom, hogy változtathatnék ezen idő, energia, lehetőség (?) hiányában? Például kórus már megint nincs. Ez idegesít, továbbra is. Egyelőre a hétvégét várom, hogy egy kicsit kiüríthessem az agyam. Utána reménykedem a szünetben - valószínűleg tanulni fogok, mikor éppen nem Gével vagy a J-L duó valamelyikével lopom a napot.
Holnap októberi műsor, jelentkeztem egy nagy miskolci rendezvényre is, névre szóló meghívót ígértek. Addig is hasznosan fogom eltölteni az időt. (Próbálkozom.) :) És megnézzük a Szabadság, szerelmet, amit egy hete szeretnék megtekinteni - csak sajnos a párom is, aki viszont nem volt hajlandó megígérni, hogy megvár vele. Úgy kell neki, akkor megnézem a moziban. (Jó bosszú lesz. :))
A telefonos sztorit is elmesélem majd.
Kellemes téli depressziót mindenkinek! ^.^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése