Még három nap. (Plusz a ma este, még négy fejezetet kell kijegyzetelni. Nem haladok rosszul, csak fáj a hátam. És a szemem. - be' kár, hogy ez utóbbit anya nem tudja megmasszírozni!)
Utána viszont...
Olyan lesz ez az egy hét, mint egy egész nyár. Mint oázis a sivatagban. Mert ugye "azon az éjszakán mi is szerelmesek voltunk egy unokanővérbe és egy kapitányba." - Exupéry, Az ember földje. Versenyre olvastam el, nem sok maradt meg benne, csak két idézet. De szerintem a másikat is mutattam már.
Nagyon nem szeretem a magyar történelmet. Az egyetemes még megy, mert abban vannak fordulatok, de a magyar... szörnyű. Folyamatosan egymást fúrja a sok várományos, gyilkolásznak kormányzókat, FráterGyörgyöket, és hipphopp elszakad az ország és nem vagyunk sehol. Sokan voltak azok a törökök, meg persze, volt néhány jó húzásunk - de hosszú távon nagyon lelombozó ezzel tömni a zagyam. És ezzel nem a magyarság gyengeségeire szeretnék rámutatni, hanem az emberi hülyeségre. Ilyen mindenhol volt, csak ezt háromszor olyan töményen illik ismerni.
Gyönyörű, megrázó, időtlen dalok vannak '56 emlékére, nem is hinném, mennyi.
De azért mégis csak három nap van hátra. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése