Access isn't denied anymore

Valami sztájlos fekete-fehér, barátnős-nevetve összeborulós-vásárlós képet tudtam volna ide elképzelni, tudjátok, napszemüvegben, szatyrokkal megrakva, hajukat fújja a szellő... nem találtam, de ez is olyan aranyos! ^^

Találkoztam L-lel, beszélgettünk egy nagyot. Furcsa, hogy egy évet eltöltöttünk egymás nélkül, először én mentem külföldre, utána, mikor épp hazajöttem, ő ment ki. Jellemző. (Mindketten ambiciózusak vagyunk. Ő nagyon, ezt szeretem benne. Többek között.) Közben találkoztunk néhányszor, talán háromszor. Furcsa, hogy úgy igazán sosem köszöntünk el egymástól. És most visszacsöppent ide. Hajt még szegénykém, de megmutatja mindenkinek, meg tudja csinálni. Nem hitte, hogy én is bírni fogom. Hehe, bizonyítottam, azt hiszem. :P Szóval jó volt, hiányzott. Most mindenki újra kedves és elviselhető, és ez már jó. :)

Továbbá. Ha bárki nekem mutat még egy pasit a majmomon kívül, aki miatt én hajlandó leszek rajzolni, festeni, ügyeskedni, emelem előtte a kalapom. (A pasi számát meg kérem, természetesen.) Majd lefotózom a művemet, postolok róla, ha megengedi. Ezt ország-világnak látnia kell. :P Még csinosítom őket... tudjátok, én pocsék ajándékozó vagyok. :D

Gondolok persze a többiekre is. J, aki ihletet ad, N, aki külföldön van és irigylem, H, akivel nem tudom, mi van és mi lesz. Sőt! M, a civilizáció, B, a méltatlanul pesszimista, A, aki lelkesen olvas és mindig biztosít róla, hogy még az vagyok, aki...
És a bátyám (őt is B-nek neveztem még régen. :D), aki hiányzik, mert a Balatonon pihen és éli ki magát, ő is hiányzik. És anya, akinek dinnyés testápolót vettem a névnapjára, mert unom, hogy mindig a kókuszosat használja és mama, mert ő mindig megmondja a frankót és mellesleg isteni finom levest főzött nekem ma is. :)
Most hirtelen mindenkit imádok. És ez egy remek érzés. ^.^